2011. október 27., csütörtök

Snooker asztal

Kedves, régi barátnőm keresett meg már hetekkel ezelőtt, hogy bevállalnék-e egy ilyen torta elkészítését. Mondtam miért ne? Mivel az ötlet nagyon megtetszett, nem volt kérdés, hogy megbirkózom talán ezzel a feladattal is. Külön kérés volt, hogy legyen jó nagy torta, amit főzött csokikrémmel töltöttem meg.
A díszítés szerintem jól sikerült ( ha lehet ilyet mondani ), egyedül a golyókkal küzdöttem egy kicsit, hogy hogyan maradnak meg a helyükön. De sikerült hála az égnek! Minden maradt a helyén! És még ízlett is mindenkinek!

Törpike

Egy egy éves kisfiú születésnapjára készült újabb tortám. Különleges történet nincs hozzá, talán csak annyi, hogy ez az első olyan torta amit csoki ganache-val kentem le és úgy ment rá a fondant bevonat. Az ünnepeltnek és a rokonságnak ízlett.
Belseje kinder pingui, de az eredeti receptet kiegészítettem állati tejszínnel és cukorral is. Nagyon finom lett!

2011. október 20., csütörtök

Egy hétvége tortái

Na jó! Nem mind a három készült egy időpontban, de egy héten belül készültek el.
Megint barátném részére készítettem egy tortát. Édesapja születésnapjára vitték ezt a zsúrtortát.



Íze puncs, bevonat fondant. A sast kézzel festettem kakaó és ételfesték keverékkel.

A következő egy tombola felajánlásos torta. Na itt kiélhettem magam, saját tölteléket készítettem.
Mindig is vonzott a csoki-vanília kettős. Kitaláltam, hogy egy sima piskóta karikát fogok megtölteni egy tejszínes-vaníliás krémmel, amit minden rétegben egy vékony csokiréteggel fogok megkenni. Sajnos nem tudom, hogy milyen lett összhangban, mivel visszajelzést nem kaptam, lévén nem tudom, hogy pontosan ki nyerte meg. Stílusban maradtam a virágdobozos megoldásnál, ez olyan semleges szerintem.


Az utolsó tortám egy férfi részére készített szülinapi meglepi torta volt.
A fiatalember mozdonyvezető és felesége kislányával kitalálta, hogy mégiscsak kerek alaklom (45), lepjék meg egy stílszerű tortával. A mozdony egy úgynevezett "Csörgő", amit annak idején először vezetett. Ezért szívének kedves járművet próbáljam meg elkészíteni. De: ne legyen nagy, mivel ők nem tortásak és soha nem fogy el náluk semmilyen süti. Voltam gondban akkor hogy legyen? Kicsi legyen, de azért kóstolják is meg! Így készítettem egy 6 tojásos piskótát, 3 felé vágtam, a közepét félretettem, a másik kettőt megtöltöttem túrókrémmel ( már megint!). A közepét mozdonyformára összeraktam a többi krémmel. Majd vajkrémmel kentem, burkoltam és díszítettem. Utólag jutott eszembe, hogy elfelejtettem lámpát tenni a mozdonyra, ebből is tanultam. :(
3 darab szívószállal rögzítettem az alaphoz a mozdonyt, majd csokiforgáccsal díszítettem a jármű melletti területet.

Anglia

Kedves barátném keresett meg azzal a kéréssel, hogy készítsek neki egy amolyan búcsú tortát. Testvéréék Angliába mentek dolgozni és az utolsó együtt töltött estét megkoronáznák egy általam készített túrókrémes tortával.
Úgy beszéltük meg, hogy legyen rajta Anglia, a város neve és talán egy zászló.
Nem vagyok túl büszke erre a tortámra, mivel túl jót akartam, de nem úgy sült el. :(
Ugyanis tudom én, hogy a fondant alatt nem jó ha nedvességet eresztő krém van, de én bepróbálkoztam! Dupla túrókrém mennyiséget készítettem és azzal kentem le kívülről. Ez lett a vesztem! A bevonat csúszott-mászott, átnedvesedett, szakadt. Nem lett túl szép, de nekik nagyon tetszett. Hála az égnek kibírta hazáig és örömmel fogadták, fogyasztották.

2011. október 9., vasárnap

Járművek

A következő három torta egy kategóriába tartozik: mind a három jármű. Egy hétvégén készült mindegyik, a tűzoltóautó és a motor ( vagy valami hasonló :) ) egy helyre ment. Remélem tetszett az ünnepelteknek.



2011. október 4., kedd

Oroszkrém

Végre utolértem magam!
Leírtam az összes eddig készült tortámat! Juhhhéééé!!! :)
Az eddigi utolsó egy sima, egyszerű oroszkrém torta ( Oroszi lenne :D ), egy kis díszítéssel.
Most próbáltam ki a csokival való díszítést, elég egyszerű és szerintem mutatós.


Új recept volt, még nem készítettem ilyet, de azért sikerült összehoznom. :)
Remélem ízre is jó volt, még nem kaptam visszajelzést róla! :(

Katica

Középső gyermekem középső csoportos az oviban. Egyik ovis társának az édesanyja keresett meg azzal a kéréssel, hogy készítsek kislányának egy katicás tortát, hiszen az a jele az oviban.
Puncs ízű lett és rengeteg bosszankodásom árán ilyen lett.
Azok a fránya festékek! Na de majd csak kitapasztalom! :)

Citromos-túrós

Férjem kivételes helyzetben volt idén. Kétszer kapott tortát. Az első volt az igazi ajándék, a második a ráadás. :)
Itt visszatérnék előző bejegyzésemre, ahol említettem, a torta töltelékét.
Kinder pingui. Igazság szerint nem vagyok oda a mű dolgokért, de ez a torta megkövetelte egy kicsit. A neten kering ez a recept, de Tortaimádótól kölcsönöztem aztán.
Szóval:
Ha nem haragszotok meg nem írom le az egész receptet, hanem csak azt amit én használtam belőle. A teljes receptet és a tökéletes leírást itt megtalálhatjátok! Én mindent úgy csináltam, ahogy olvastam és ugyan szkeptikus vagyok az ilyen krémekkel, de azért így is ízlett mindenkinek.


Tejszínes krém:
5 dl tejszín (édes Hulala növényi készítmény)
1 evőkanál zselatin (vagy 1 csomag zseléfix)
1 evőkanál folyékony méz
1/2 kávéskanál vanília aroma

Csokoládés krém:
15 dkg csokoládé
10 dkg Ráma margarin / vaj
1 evőkanál víz
2 evőkanál olaj



Ennyit erről. :)
A ráadás süti megint túrókrémes, de feldobtam egy kis díszítéssel. Nem raktam rá zselatint, mert édesapám nem szereti és akkor minek kínlódjak vele? :)
Egyébként az elmaradt családi szülinapi bulira készült.




2011. szeptember 27., kedd

Jager torta

Párom születésnapján megleptem egy nagyon ötletes tortával.
Sütimanó blogjában akadtam eme kivitelezésre és hát koppintottam. Utólag is köszönöm és bocsi! :)
Szóval, férjem sok mindent ( mondhatom bármit ) nem iszik meg. Ezt ritkán igen. Édesszájú is, de valami új kellene. Így lett belülről kinder pingui. A felirat és rajz kézzel festett.
Nagyon örült neki és mindenkinek nagyon tetszett.




Csupa csoki 2.

Sógornőm édesanyjának készült ez a torta.
Nagyon megtetszett neki az első ilyen csokis "mű", ezért ilyet kért. Azt gondoltam, hogy azért ne legyen teljesen ugyanolyan a díszítés, ezért kicsit másképp cicomáztam fel.
A külseje plasztik csoki ( ét és fehér ), belül tejszínes csokikrémes. Sajnos a rózsák túl lágyak voltak és így nagyon összeragadtak a szirmok. Utólag bánom, hogy nem vágtam nagyobbakat, talán mutatósabb lett volna.



Autós

Barátnőmék kértek meg ennek a tortának az elkészítésére, mivel ilyen kis figurásat nem csináltam, örültem neki.
Sajnos azonban nem úgy sikerült, ahogy én szerettem volna. A fondant a kakaóportól kiszáradt, és nem akart ragadni, ráadásul ismét 35 fokos hőség volt ami szintén nem segített se nekem se a díszítésnek.
Tetejére kértek egy kisautót, olyan "kispolskit". Külön kívánság volt még, hogy a rendszám szerepeljen a tortán, úgy gondoltam, hogy az oldalán jól mutatna. Mondanom se kell, ez is le akart jönni a tortáról, hiába krémeztem a hátulját.
Amire viszont pozitív visszajelzést kaptam az a krém volt. Főzött csokit kértek, olyat, mint a zala kockában van. Megkerestem a neten a számomra legszimpatikusabbat és azt készítettem el.
Kétféle piskótát - egy 6 tojásos kakaósat és 2 tojásos simát - töltöttem meg ezzel a krémmel. Állítólag isteni volt.


Szív alakú torta

Újabb fejezetemhez érkeztem életemben. Szív alakú piros tortát kértek tőlem.
Piros porfestékem van ugyan, de ilyen színűt még nem készítettem. Ki kell ezt is próbálni. Hát mondhatom nekem tragédia. Először azt gondoltam, hogy én nem csinálok jól valamit, aztán azt, hogy a festék nem oké. Mondhatom a válasz mindegyik és egyik sem. Az azonban biztos, most már hogy új fondant recept kell, vagy más technikát kell találnom ilyen intenzív szín eléréséhez. A problémám ugyanis az volt, hogy a fondant a festéktől egyszerűen szétesett. Muszáj voltam még zselatint hozzá tenni, így össze tudtam valamennyire állítani. Ebből arra következtettem, hogy a festék nem jó minőségű, de azóta vettem Wilton festéket és azzal is ugyanez volt a gondom. Most majd kipróbálom Pixie Pie (Jépatojta van!) receptjét, hátha az jobb lesz. Egyébként tökéletesen meg vagyok elégedve ezzel a recepttel is, csak itt nem működött. :(
A torta alakját -mivel nincs ilyen alakú formám- piskótából faragtam Íze túrókrémes volt


2011. szeptember 23., péntek

Hello Kitty

Kedves gyermekkori barátnőm keresett meg azzal a kéréssel, hogy kisebbik lányának készítsek már egy csajos tortát. Kérése az volt, hogy Hello Kittys legyen, mert az a kislánya kedvence. Színe a lila, ovis jele meg a masni. Egyébként meg legyen csajos. :)
Első tervem az volt, hogy csinálok egy kicsi Kitty figurát, azt rakom a tortára és körberakom virágokkal. Aznap azonban amikor készítettem és el is vitték volna, 35 fokos hőség volt kint, ráadásul közel 50 km-t kellett utaznia a tortának. Ezért inkább letettem a tervemről, bár elkészítettem a figurát.Ez így plusz ajándék lett! A végén még kitaláltam, hogy pár pillangó is jól nézne ki a tortához, így azt is készítettem, igaz azokat nem tűztem bele, gondoltam majd az ünnepelt előtt feldíszítik velük.
A tölteléke vaníliás ízű volt, ami hasonlít egy kicsit a madártejes krémre. Állítólag finom volt! :)




Masnis ajándékdoboz

A következő tortám elkészítése előtt, csak annyi instrukciót kaptam, hogy legyen rózsaszínű és szívecskés.
Nagyon megtetszettek a csíkos torták, ezért úgy gondoltam, hogy milyen jól nézne ki egy fehér-rózsaszínű. Közben az is eszembe jutott, hogy egy sütis ajándékdobozt szívesen készítenék. Arra viszont tető kell, az pedig ne legyen üres, ezért raktam rá egy masnit. A sütis ötletről csak annyit, hogy az ünnepeltnek megígértem korábban, hogy legközelebb megkapja tőlem a fondant maradékot, mivel annyira ízlett neki. Üresen azért mégse járja, így pici sütidarabokat gyártottam és raktam a tető alá.
Hát ez lett belőle:




A rózsaszín-fehér színvilágot megtöri a rózsa, így elegánsabbá vált a torta.
Ízesítésre ismét tejszínes-epres lett.

Virágos ajándék

Édesanyám idén ünnepelte 56. születésnapját. Szerettem volna meglepni egy különleges tortával, ezért esett erre a választásom.
Sárga, mert ez a kedvenc színe, margarétás, mert ez a kedvenc virága.
Ízre tiramisu krémeset készítettem, ami nem nyers tojásos, mivel nyáron nem igen szerencsés olyat enni. Ezért kerestem meg a főzött krémes változatot és így legalább mindenki nyugodt szívvel ehetett belőle.
A borítás és a virágok ismét házi fondantból készültek.


Belülről:

A krémről még annyit, hogy természetesen marscaponéval és tejszínhabbal egészítettem ki a főzött vaníliás krémet és a piskóta rétegeket pedig mandula aromás kávéval locsoltam meg. Nagyon finom volt. :)

2011. szeptember 16., péntek

Számítógépimádó

Drága férjem unokaöccse 13 éves lett. Nálunk ilyenkor mindig  összegyűlik a család van eszem-iszom, dínom-dánom. :) A szülinapi meglepetéstortára megkértek, készítsem én el.
Ahogy a tortáról készült képeken lehet látni, próbáltam személyre szólót kreálni. Tudjuk, hogy a mai gyerekek életében nagyon fontos a számítógép. Hát Daninak is! Hozzáteszem: nem függő!!! :) De akkor is! Mivel külsejét illetően szabadkezet kaptam, ötletelgethettem. Ezt sikerült összehozni. A figura még mindig nem tökéletes, de már valamennyivel jobb lett, mint az előző. Az nem látható, de van lábfeje is, a számítógépre és monitorra pedig festettem a mintát fekete ételfestékkel. A dinnyés szőnyeg csak azért készült, hogy becenevét jelezzem vele. Nagyon örült a tortának,el is rakták a figurát róla.



Az ízesítésről csak annyit, hogy tejszínes-csokis lett. 



Csillagos

Ezt a tortát szintén kérésre készítettem, ugyanannak a családnak akiknek a lovastortát. Mint a képeken látható ez is rózsaszínű lett, ugyanazzal a krémmel töltöttem, mint az előzőt, tejszínes-epressel.
A díszítést próbáltam fiatalossá tenni, a kérés csak annyi volt, hogy legyen csillagos.




2011. szeptember 15., csütörtök

10 éves házassági évfordulónk


Idén ünnepeltük párommal a 10. házassági évfordulónkat. E jeles napon nem voltunk itthon, ugyanis elutaztunk abba a városba ahol annak idején voltunk nászúton. Igaz 3 fővel többel mentünk, mint akkor, de épp ezért volt most is fantasztikus. :)
A meglepetést így később készítettem el. Férjem kedvencévé vált a túrókrémes íz, ezért gondoltam legyen ilyen. A díszek most házi marcipánból és fondantból készültek és próbáltam olyan csokrot kreálni, amilyen házasságkötésünkkor volt. Bevonni nem akartam, mivel párom nem igazán szereti a bevonatot, ezért most tejszínhabbal kentem le.


Csajos

Rokon kislánynak (aki már nem is kislány ) kérésre készítettem születésnapi tortát.
A leányzóról annyit, hogy mindent szeret ami rózsaszín, és lovas. Ezért ha lehet legyen kívülről és belülről is rózsaszín és legyen rajta valamilyen lovacskás dísz . A díszítés ötletét egyébként a cukorvirág oldalról lestem Hát az eredeti ezerszer szebb, igaz, gondolom nem az első ilyen rendelésük volt. Itt megjegyzem, hogy a rajta lévő díszekbe beleszerelmesedtem. Megszeretném nagyon tanulni ezek készítését, próbálkoztam már velük, de nagyon nehéz! :( Minden esetre nem adom fel!
A lovat ételfestékkel és kakaóporral festettem.
A tortám krémje tejszínes-epres lett, állítólag nagyon jól sikerült! A díszek és a bevonat ismét házi fondant.


2011. szeptember 14., szerda

Föld

Legnagyobb fiam 7 éves lett a nyáron.
Rengeteget gondolkodtam, hogy milyen tortát készítsek neki. Aztán a nagy gondolkodásba majdnem bele is buktam.
Megkérdeztem az én drága nagy fiamat, hogy ugyan milyen ízű legyen az ő tortája. Válasz: "Vanília!"
Hurrá! Soha nem készítettem még vanília tortát. Sőt! Még nem is ettem ilyet! Milyen az?Akkor mi legyen?
No jó! Kitaláltam a kinézetét: gömb. Földgömb. Úgyis annyira érdekli az űr, a bolygók, csillagok.
Hát ez megvan! De az íz! Mégsem lehet csak vanília?!
Ekkor találtam ki, hogy legyen tejszínes-barackos charlotte típusú torta.
Na ettől a ponttól lettem megkeveredve. És persze nem sikerült semmi úgy ahogy kellett volna!
A tojásokat ( vettem 40 darabot!!! ) mindet ki kellette dobnom! Romlott tojások voltak! Tiszta ideg voltam! Még jó hogy készültem és volt máshonnan jó tojásom, így tudtam piskótát sütni és krémet készíteni. De a krém csomós lett! Ergo: kuka!!! Újat készíteni! Ebben meg a zselatin nem lett elég, így meg folyós lett a krém.
Hogy lesz ebből másnap szülinapi torta?
Hát azért lett!
A hűtőben megdermedt eléggé az alap, így be tudtam fedni a tortát és végül a földrészek is sikerültek. Egyetlen bánatom ezzel a tortával, hogy kicsi lett. Még kellett volna hozzá krém és piskóta, de már korrigálni nem volt időm.
Plusz poénként készítettem hét darab csillagot és egy űrhajót - ami inkább repülőnek néz ki -fehér csokiból.
Kisfiamnak nagyon tetszett és boldog volt, hogy ilyen tortát kapott.




Megint Barbie

Kedves ismerőseim kértek meg ennek a tortának az elkészítésére. Mindent ugyanúgy kértek mint ahogy az elsőnél láttak. Túrókrém belülről és rózsaszín kívülről.
Egy kicsit én változtattam, hogy azért mégse legyen ugyanolyan teljesen. Így más fazonú ruhát kapott Barbie, ami szerintem jobban is sikerült mint először. Hozzáteszem mint tanult varrónő, már készítettem a ruhához szabásmintát, ezért lett pontosabb szoknya alja.

Csak csoki

A következő tortám édesanyám névnapjára készült.
Mivel ő is nagy csokiimádó, ezért neki egy csak csokival díszített tortát " gyártottam". A krém ugyanúgy tejszínes csokikrém, a díszítése pedig Krickytől lesett plastic csoki, ét- és fehér csokiból. Nekem nagyon megtetszett ez a fajta díszítés. Olyan komoly és elegáns. Mézzel készült, de glükóz sziruppal is lehet készíteni. Nekem nem volt. Ízre azért más mint a rendes csokoládé, de a gyerekeknek ízlett így is.
A csokirózsák nagyon szépen sikerültek, ha lehet ilyet nekem mondani. :)



Ezzel a tortával egyébként neveztem Kiskukta által hirdetett versenyre, remélem sikeresen elment a nevezésem! :)

Belülről:

Nyári rét

Történt egyszer, hogy az előző bejegyzésben említett barátnőm megkért, hogy öccsének és az ő barátnőjének készítsek már egy tortát. Egyszerre tartják meg születésnapjukat és biztos nagyon örülnének egy ötletes tortának. A pár nagy természetjáró és sportoló. A fiatalember rendszeresen biciklizik, barátnője meg nagyon szeret görkorcsolyázni. Megbeszéltük, hogy jópofa volna, ha ezek visszaköszönnének a tortán, méghozzá úgy, hogy ők is rajta legyenek. Na ez nagy falat lett. :) A figurák nem akartak összeállni, nagyon el voltam keseredve, hogy nem úgy sikerülnek ahogy én azt elgondoltam. Ráadásul nagyon meleg volt, a fondant száradt és tört mindenhol.
Kitaláltam, hogy legyen emeletes a torta. A felső része puncs ( gondoltam szereti a család ), az alsó a már nagy sikert aratott túrókrém. Hát ez ismét sikeres lett, pozitív visszajelzéseket kaptam mindenkitől, aminek én nagyon örültem.
Rájöttem, hogy a figurakészítés nem egyszerű, úgyhogy van még mit gyakorolni. :)

Virágos torták

A következő torták, mint a címből is kiderül virágosak! :)
Az első torta, sógornőm születésnapjára készült. Nagyon szereti a csokitortákat, ezért készítettem neki ilyet. Érdekessége, hogy ezen vannak az első saját készítésű rózsáim. Nem lettek tökéletesek, de szerintem elsőre nem sikerültek rosszul. A torta oldalát megpróbáltam kosárfonás technikával díszíteni. A nagy melegben egy csöppet megereszkedett a csokihab, de azért kibírta az ünnepeltig.




A másik, barátnőm születésnapjára készült. Cserepes virág formájú tortát készítettem neki. Ez egy zsúrtorta nagyságú alapot kapott, amibe aztán színezett fanyársra tűzött virágokat raktam.Barátnőmet megkérdeztem, hogy milyen virágokat szeretne: nyári csokrot vagy rózsákat. Előbbit választotta mit sem sejtve, hogy nem élő virágokat kap. A torta kókuszos-csoki ízű volt. Ennek is nagy sikere volt.
Mindkét tortán a virágok fondantból készültek, folyékony ételszínezékkel színesítve.





Dupla szülinap

Következő esemény bátyám feleségének és kislányuk születésnapja volt.
Mikor még az első tortámra készültem találtam meg a Barbie baba tortákat. Nagyon megtetszettek és gondoltam biztosan örülne Encike egy ilyen tortának. Ízre túrókrémeset választottam, isteni finom!
Édesanyjának egy tejszínes-barackos tortát készítettem és mivel lánykorában Fradi drukker volt zöld-fehér díszítést kapott.


Természetesen nagy volt az öröm és a meglepetés!


Belülről így néztek ki.